A Gemenc whiskey egy kis faluban, a gemenci erdő szomszédságában készül Pörbölyön. Szőke Lajos főzőmester 2011-ben kezdett foglalkozni gabonapárlat készítéssel. 4 év tanulás és kisérletezés után 2015-ben indult a termelés a Gemenc Distilleryben, azonban az első hordó megtöltését követően még 3 évet várni kellett az első Gemenc Whiskey palackozásáig. A pörbölyi lepárló az ország legkisebb kereskedelmi lepárlója, ahol kizárólag gabonapárlatok és whiskey-k készülnek.
A termékek kapcsán elmondható a Zempléni tölgyfából készített hordók, magas aromakoncentráció és kimagasló minőségének köszönhetően kapják italok ,gyümölcsös aromáit és komplex ízvilágát. A tölgyfa tanninossága, fanyar és selymes szájérzetről gondoskodik. Széles és maximális extrakt élményeit a kiégetésnek köszönhetjük. Így kapja a Gemenc whiskey a különleges és kivételes aromakaraktereit.
Gemenc 0046 (40% árpa 60% kukorica)
A Gemenc alapwhiskey tükörtiszta fényében a borostyánkő izzó melegsége figyelhető meg. Tiszta illatában, összetett fűszeres jegyek árulkodnak az ital komplexitásáról. A kínai fekete teára emlékeztető, bergamottos, fahéjas, kissé szegfűszeges aromái csábítóak, amit a magas alkoholtartalom nem zavar, inkább édességével egy lágy karamellás cukorka zamatai csábítanak az ital kóstolására.
A szájérzet szélesíti ezt az élményt, amely édes trópusi aszalt gyümölcsök aromáit kölcsönzi kóstolójának. Hosszú lecsengésében érezhetjük a hordó vaníliásságának és a kakaó édességének zamatosságát. Poharunk szárazpróbájánál a friss viaszos alma és körte édességét kapjuk vissza.
Gemenc 0100 (100% rozs)
Színében a nyár napsütötte, mosolygós citromsárga fényei cikáznak. Pikáns, kissé csípős szegfűborsos illata a rozs gabonás jellegzetességét hordozza. Frissen vágott zöld fűre emlékeztet, és a gyógynövények hangsúlyos aromái bontakoznak ki orrunkban. Fiatalos, légies illata az akácméz lendületességét kölcsönzi, amely összefogja az illatok élményét. Kóstolása a barack és friss citrom ízét és aromáját hozza egyensúlyba. Kellemesen száraz, malátás, tölgyes aromák kísérik. Lecsengése lágyan krémes.
Gemenc 0000-5X (100% tritikálé)
A tritikálé a búza és a rozs keresztezéséből létrehozott gabona. Világviszonylatban is kevés lepárlóban kisérleteznek ezzel a gabonával, köztük a Gemenc Distileryben.
A párlat színe mély, mogyoróbarna csillogású, tiszta, tükrös. Illata kellemes rumra emlékeztető mélységet kölcsönöz. Gazdag karamellás, szirupos. Uralkodó illata a vanília, kávé, aszalt gyümölcsök és a mandula marcipánossága. Illata csábító felvezetése a kóstolásnak. Ízlelésnél tovább fokozódnak a karamell és mazsola zamatai a szánkban. A téli fűszerek határozott melegsége köszön vissza, amely kibontja a hordó kiégetésének füstös, lágy aromáit. Lecsengés hosszú, kandírozott narancsra emlékeztet.
Gemenc RED (0046+B)
Alapanyag / Érlelés : A Zempléni hordós érlelésnek köszönhető gazdagodott az ital egy érett ,vaníliás ,tölgyfa karakterekkel, amit palackozás előtt még 1 évig szekszárdi –Kadarkás hordóban pihentettünk. Ettől az ital még gazdagabb fűszeres,izgalmas és sima struktúrát kapott.
Aranybarna színe csillogó, és tiszta tükrösséget mutat. Elbűvölő olajossága feltapad a pohár oldalára, és több, bámulatos illatot tár elénk. Könnyed, vonzó alkoholérzet mellett édes makadám dióra emlékeztető aromákat hordoz. Ízében kissé ásványos, sós fűszerek köszönnek vissza. A fűszeres és édes ízek egyensúlyban vannak, aminek az élménye határozott, kissé kakaóbabra emlékeztet. Mint egy finom szivar! Lecsengés hosszú, krémes és gyümölcsös. Garatérzetben az édes szamócára emlékeztet.